Milyen is a mi társadalmunk? Mint egy Multiplayer RPG? Vagy köze sincs hozzá?
Mióta világunkat keresztülszövi az informatika hatalmas ereje, azóta görnyedünk monitorok előtt valamiféle szórakozást nyújtó tevékenység reményében. A kommunikációs hálózatok kiterjedtek, s ez által még a világ, illetve a társadalomról kialakított képünk is változott akarva-akaratlanul.

Miért is probléma ez? Mi az a téveszme, mit az emberi fejlődés sugároz magából állhatatosan? Ezeket a kérdésköröket körüljárva kellene valakinek végre megválaszolni ezt a kérdést, hogy a probléma ne okozhasson fejtörést senki életében sem. Egy ilyen formájú okfejtéssel tudom, hogy jobbá lehetne tenni társadalmunkat. A világ társadalmát.

Probléma elemei

Kapcsolatok

A probléma egyik jelentős eleme, hogy elvész az emberi kapcsolatok fontosságának tudata. El kell fogadnunk, és meg kell tanulnunk (ha még nem tettük), hogy ez az egyik legfontosabb ismérve annak, amit életnek nevezünk.
A fontosság tudat mellett, maga az emberek közötti kommunikáció nem vész el, csak átalakul. Személyes tapasztalatot tudok fűzni ehhez, miszerint én is szégyen szemre idős fejjel kellett, hogy megtanuljak csoportban dolgozni, hatékonynak lenni, ismerkedni/jó benyomást kelteni ismeretleneknek. Furcsán hangzik a dolog, sőt szinte viselkedési zavarnak is tűnhet, pedig pusztán csak nem tudtam felhasználni a habitusom úgy, ahogy szerettem volna a valós életben. Ezzel szemben az interneten, szöveges környezetben tökéletesen átadtam azt amit és ahogy akarta. Állítani merem, hogy senki sem tudott volna összefüggést vélni a két énem között ha rálátása nyílik.

Megoldás: Hiába is keresünk tetteseket azokban a problémákban, hogy mások nem értenek meg, nincsenek barátaink, sokan utálnak vagy félreismernek iskolában vagy a munkában. Hogy miért? Mert ez egy olyan szociológiai probléma ami egyáltalán nem mondható homogénnek. Csak magunkban szabad keresni a hibát és megoldást találni rá, hiszen egy ennyire sokrétű problémát nem fogunk tudni megérteni, de talán magunkat igen és akkor igazodhatunk, ha szeretnénk. Felmerül a kérdés, hogy nem megjátszás e ez? Ha nem érezzük magunkat önmagunknak akkor természetesen az, de a változás jogát mindenki fent tarthatja. Ez is egy olyan momentumhoz vezet, amit el lehet érni, de azért próbálkozzunk előtte meghúzni a határt. Még a végén túlzásba visszük az affektálást a céljaink elérésének érdekében.

Bizalom

A bizalmat sokszor említik az emberi kapcsolatok alapjául,s ez nem véletlen. Rendkívül kényes egy téma ez, de én szeretném eltenni a nagyítót és nagy vonalakba tekinteni ezt a fogalmat és amit takar. "Miért vagyok bizalmatlan?" tettem fel most a kérdést magamban és döntöttem. Én személy szerint esszenciális problémákat látok. Mióta az eszemet tudom a hírek befolyásolják életemet. Ez által van egy szűrt információm az engem körülvevő világról.
-Ha példákkal szeretnék dobálni, akkor most az olvasót kérem meg, hogy idézzen fel egy olyan alkalmat, mikor az adott városban ahol él, volt egy komolyabb, áldozattal járó bűncselekmény,s ismert akár csak látásból is az azt megéltek közül.
-Most pedig nézzen meg, vagy képzeljen maga elé egy híradó adást, vagy egy hírportál anyagát. Nagy eséllyel merem állítani, hogy elénk tárul a sok katyvasz között egy információmorzsa, miben egy apa brutális kegyetlenséggel végzett családjával, majd magával. (Természetesen itt nem vagyok arra hajlandó, amire a szenzációhajhászok, hogy pontos részletesen írjak a brutalitásról. Így is kellemetlenül érzem magam, hogy ilyenekkel példálózom).

Ezzel nem arra szeretnék utalni amire Máté evangéliuma (5:3-12). A tudás sohasem szabad, hogy teherként legyen rajtunk. Csak arra akartam célozni, hogy az élet minden területe ilyen. Olyan behatások érnek bennünket, mik egyébként nem lennének,s ezért is gondolom úgy, hogy ezek változtatják az emberi gondolkodásmódot. Fontos, hogy a szűrt tudásunkat is szelektáljuk.

Megoldás: Egyetlen egy szót kell megjegyeznünk amit lebegjen a szemünk előtt: ÁLTALÁNOSÍTÁS! Lehet jó és lehet rossz is egyben. Itt magunkban kell felállítani egy értékrendet, amit ha törik ha szakad meg kell, hogy tartsunk és identitásunkba kell olvasszuk. Az általánosítási készség egyben egy remek erény és lehet egyben átok is.
-Például egy sötét éjszakában sétálunk hazafelé egy kihalt utca járdáján majd szemben feltűnik a sötétből egy alak különös, vészjósló kisugárzással. Felmérés után megállapítjuk, hogy csukjában van, valamit motoszkál a zsebében, ideges, sállal takarja az arcát. Itt egyfajta általánosítás szerint fogunk cselekedni. Van ki nem érzékel semmiféle veszélyt, ezért nyugodt szívvel elsétál a szembejövő mellet. Van aki pedig a stresszre reagálva inkább félreáll, átsétál a járda túloldalára sőt vissza is fordul.
Lehetséges, hogy az általánosításunknak köszönhetően megmenekítettük pénztárcánk, akár életünket, de lehet az is, hogy egy férfi mellett mentünk el ki azért takarta sállal arcát, hogy ne lássák remegő ajkait, miközben útnak indult az öngyilkosság felé.

Kihívás

Életünk folyamán rengeteg kihívással fogunk találkozni. Legyen ez egy blokád, melyet mások állítanak elénk, vagy egy aggály amit önmagunknak köszönhetünk. Ami a legfontosabb, hogy ezek elől sosem hátrálhatunk ki semmiféle körülmények közül. A problémák sajnálatos módon nem szűnnek meg maguktól idővel, mint ahogy azt sok gamer hiszi. Ismét személyes eseményekre/pillanatokra reflektálnék. Gyermekkoromban komolyabb tanulmányi problémát raktam félre teljes lelki nyugalommal a játékoknak köszönhetően. A jelen pillanatnak éltem, s a kihívások/problémák mikkel szembe kellett volna, hogy menjek egyszerűen csak megszűntek létezni arra a pár órára ami vissza maradt a napomból. Ha csúnyán szeretném leírni magam, akkor olyan voltam mint egy hedonista hippi.

Megoldás: Mélyedjünk el önmagunkban és mérlegeljünk. A játékok jók, remek szórakozást nyújtanak, fejlesztik a koordinációs készségeket és még a logikát is. Mi akkor sem bújhatunk ezek mögé a tények mögé. Rá kell, hogy döbbenjünk, hogy életünk többet ér a pillanatnyi örömöknél, s meg kell hogy küzdjünk saját akaratosságunka, mi végig azt sugallja, hogy majd RÁÉR.
Ha tudjuk magunkról, hogy ez nem megy akkor ezt meséljük el egy közeli hozzátartozónknak. Ha elég komolyan elő tudjuk adni, hogy mennyire magas fokú ez a probléma az életünkbe, akkor biztosan kapunk segítséget. (Ha ehhez az is kell, hogy felhatalmazást adunk szüleink, vagy párunk kezébe a cseszegetésünkhöz)

------------------------------

Itt fog előtörni belőlem a játékos véna, és rátérek ezeknek a problémáknak a Multiplayer játékok-béli megközelítésére.

------------------------------

Ezeket a szociologiai problémákat leginkább egy MMO RPG játékban lehet összegezni, ezért személyes régi kedvencemet venném elő. A World of Warcraftot.
Ugyan a fentebb említett problémák egy részének előidézője lehet maga a játék is, de aki már beleragadt ebben a sűrű mocsárban az táplálkozhat is onnan.

(Próbálom úgy megfogalmazni ezen gondolataim, hogy az MMO világát sohasem érintő emberek is tudjanak levonni konklúziót az egészből. Remélem sikerül.)

Kapcsolat

Fontossága játékon belül is esszenciális. Minél több embert, karakter ismerünk meg a játékban, annál könnyebbé tehetjük életünket. Ha van egy küldetéslánc, mit egyedül nem lennénk képesek végrehajtani, akkor szólhatunk egy játékostársunknak, hogy legyen már olyan kedves és nyújtson segítő kezet. Mint ha csak egy kóperáción alapuló munkahelyről beszélnénk.

A kapcsolati hálóknak talán a leginkább kiemelkedő megvalósulása ezekben a játékokban, a klánok, céhek, szerveződések játékosok között. Itt rangsorok, hovatartozások alakulnak ki akár csak a játékos jelleméből, vagy játékba szerzett tudásból alapulva. Itt megemlíteném, hogy kutatások nélkül is biztosra merem állítani, hogy volt olyan játékos, kinek itt forrt ki az a vezetői készsége, amit a valós életben is kamatoztathatott.

Bizalom

Egyetlen rossz emlék miatt nem bízhatunk a másik játékostársunkban? Egyszer egy paraszt scammelés ( kereskedelemmel való átverés játékon belül) áldozatává tett minket, ezért mostantól soha többé nem veszünk fojtatunk kereskedést a játékban? NEM. Egyszerűen csak körültekintővé válunk, s nagyobb odafigyeléssel vesszük elejét az átverésnek. Az első pár ilyen hibából tanulva, a cselekvéseinket kiértékelve rájövünk, hogy teljes mértékbe másokra támaszkodni nem szabad. Rájövünk, hogy a karakter akit IG (ingame/játékon belüli) ismerünk csak egy maszk, ami mögé bárki bújhat. Őszintén hiszem, hogy az ezen élményeim szülte megtanult puhatolózások, beszélgetések jobb emberismerővé tettek.

Kihívás

Érdekes eleme ennek, hiszen a játékot magát arra használjuk, hogy szórakozzunk, vagy kikapcsolódjunk. A fentebb említett ez általi probléma, ugye maga a valami elöli menekülésre mutatott rá.  De az is köztudott, hogy az élet nem lehet szórakozás ha nincs benne kihívás. Ha egy MMO játékost veszünk alapul, akkor rádöbbenünk, hogy az ő élményszerzéséhez, szórakozásához az út egyáltalán sem sétagalopp. Ha egy célt látunk magunk előtt (pl.: legyünk mi a legjobb játékosok a szerveren, nekünk legyen a legerősebb fegyverünk), akkor nagyobb eltökéltséggel vágunk bele a dolgokba. Rengeteg játékos van, aki céljai érdekében nem, hogy órákat, hanem hónapokat, éveket ölt a megvalósítási folyamatba. Akár mivel is vádolhatjuk az ilyen harcore gamereket... Egy biztos... Lustasággal semmiképp.

A kihívásokkal az eltökéltségünket, a bizalommal a biztonságunkat, kapcsolatainkkal a lehetőségeinket fejlesztjük játékban, s a mindenki által jól ismert valós életben. Ha jól választjuk el, illetve jól kezeljük ezt a két "életet", akkor mindenből csak fejlődünk.

Szokták emlegetni, hogy a valóság nem olyan szép mint egy korabeli játék. De ne feledjük, hogy nekünk mindkét oldalon szerepet kell vállalnunk.